Gondolkodó lényekként időnk jelentős részét töltjük a "fejünkben", gondolataink társaságában. Tulajdonképpen amint kinyitjuk reggel a szemünket, már termelődnek is a gondolatok a fejünkben - még ha ezek csak azzal kapcsolatosak, hogy felkeljünk-e, vagy nyomjunk-e inkább még 10 perc szundit, akkor is.
Aztán ahogy elindul a nap, akkor bontakoznak aztán csak ki igazán! A rengeteg tennivaló, döntéshelyzet - kezdve onnan, hogy mit együnk reggelire, egészen a nagy volumenű, fontos kérdésekig. 

Rengeteg időt töltünk a fejünkben, gondolataink társaságában. Állandóan velünk vannak, nem nagyon tudjuk őket kikapcsolni. Ami önmagában nem is baj, amíg el tudjuk fogadni, hogy egy gondolat, az csak egy gondolat, nem több. Az elme működésének terméke. Nem biztos, hogy 100%-ban fedi a valóságot, hiszen benne vannak a mi szűrőink, előzetes tapasztalataink, elvárásaink. 

A gondolataink akkor tudnak problémát okozni, ha túlságosan magukkal rántanak minket, és a saját elménk rabjává válunk. Mindannyiunk fejében vannak szűrők, "szemüvegek", amik nagyban közrejátszanak a gondolataink formálódásában. Nagyon sok gondolatunk torzított, és nem egészen a valóságról szól. Ismerős a helyzet, amikor már dögfáradt vagy este, de még muszáj elmosogatnod, mert nem lehet úgy lefeküdni aludni, hogy a szennyes edény a mosogatóban maradjon? Vagy amikor szeretnél tökéletesen megszervezni egy eseményt, például egy születésnapi bulit, de egy valami nem úgy jön össze, ahogy eltervezted, és emiatt szinte a kardodba dőlsz, dühösen szitkozódsz és csapkolódsz, mert "az egész szülinap el lett szúrva"? Vagy amikor éppen társaságban vagy, és nem mered megszólítani a másikat, mert "biztos azt gondolja rólam, hogy..."?

A végtelenségig lehetne folytatni a sort ilyen példákkal. Mindannyiunknak vannak torz gondolataink, és ez természetes. Amire viszont érdemes odafigyelni, hogy ne váljunk ezeknek a gondolatoknak, tulajdonképpen a saját elménknek a rabjává! 

Mit tehetünk? Először is vegyük észre, amikor éppen kezdjük magunkat belehajszolni egy gondolatspirálba! Honnan ismerhetünk fel egy ilyen szituációt? Egész egyszerűen onnan, hogy rosszul érezzük magunkat benne: kezdünk feszültté, lehangolttá, túlhajszolttá válni. Tudatosítsuk magunkban, milyen gondolatok keringenek éppen a fejünkben!
Következő lépésként kérdezzük meg magunktól: "Na és ha ez vagy az történik - akkor mi van? Mi a legrosszabb, ami történhet velem?" Az esetek többségében beláthatjuk, hogy még a lehető legrosszabb forgatókönyv sem fenyegeti az életünket, sőt, általában ezek a legrosszabb forgatókönyvek már nagyon extrém esetek, amiknek a bekövetkezésére elég kevés az esély.

Persze mindez így leírva nagyon egyszerűnek tűnik, megvalósítani mégse olyan könnyű. Mégis, azt gondolom, érdemes megpróbálni, valahányszor csak saját agyunk fogságába kerülünk. Ha csak 5%-kal csökkentjük az "elmerabságban" töltött időt, már megérte, szerintem. Ahogy sok más területen, úgy itt is: gyakorlat teszi a mestert.