"10 tipp, hogy nagyobb önbizalomra tegyél szert"; "Így legyél magabiztosabb"; "Hogyan növeld az önértékelésed?" 

Hasonló címmel rengeteg cikket és írást olvashatunk manapság, amikben különböző tippeket és ötleteket találunk az önbizalmunk növelésére. Nagyon sok ember küszködik alacsony önértékeléssel, így ez egy reális probléma. Még azt se mondom, hogy amit ezekben a cikkekben olvashatunk önbizalomnövelő praktikákként, ne lennének hatásosak; ha kitartóan alkalmazzuk őket, hozhatnak változást és nőhet az önbizalmunk. A kérdés, amivel ebben az írásban foglalkozni szeretnék, sokkal inkább az, hogy milyen mértékben növelhetjük egyáltalán az önbizalmunkat? Lehet-e a 0%-ból 100%-ot csinálni?

Adott egy ember, aki eddig szürke kisegérként tengette az életét, de most vesz egy nagy levegőt, és elhatározza, hogy őbelőle márpedig egy határozott, karakán valaki lesz, akiben szemernyi kétség sem fér majd a saját magába vetett hitét illetően. Lehetséges ez?

Önértékelésünket belső és külső tényezők egyaránt alakítják. A belső önértékelés önmagunk szeretetét és tiszteletét, belső biztonságot tartalmaz, míg a külső önértékelést a környezetünkből kiváltott visszajelzésekkel szerezzük (Johnson, 2008). Az önértékelés nem csak úgy "van", önmagában: szétbontható explicit és implicit részre (Szendi, 2004). Az explicit önértékelés az, ami tudatosan hozzáférhető, amit alakítani tudunk a különböző gondolkodási technikák segítségével - ez tehát az a terület, ahol az önbizalomnövelő praktikák működnek, ahol hatékonyak. 

Mi a helyzet az implicit önértékeléssel? Ez az a része az önbecsülésnek, ami tudattalan, gondolkodással nem tudunk hozzáférni, így tudatosan befolyásolni, alakítani sem tudjuk. Kora gyerekkorban alakul ki, stabilabb, mint az explicit önértékelés, így a változásnak is jobban ellenáll - így itt, ezen a területen valószínűleg nem sokra megyünk az önbizalomturbózó technikákkal (Szendi, 2004).

Az explicit és az implicit önértékelés között kevés a kapcsolat, az egyikből nem jósolható be a másik - így fordulhat elő például, hogy valaki magabiztosnak látszik, akár egy stresszes szituációban is, azt is vallja, hogy nem szorong (tehát magas az explicit önértékelése), mégis felfedezhetőek nála a szorongás egyes testi tünetei (amelyek alacsony implicit önértékelésre engednek következtetni) (Szendi, 2004).

Ezek alapján úgy tűnik, önbizalmunk és önértékelésünk mértéke valamelyest adott, vagyis csak bizonyos szintig tudunk változtatni, alakítani rajta. Ez elsőre nem hangzik túl biztatóan, igaz? Mégse gondolom, hogy akit alacsonyabb implicit önértkeléssel áldott meg az ég, annak el kéne magát ásnia, mert rajta úgysem lehet változtatni. Érdemesebb úgy tekinteni az önértékelésre, mint egy dinamikus, mozgásban lévő jellemzőre: egyes része stabilabb, nem nagyon akar változni, más része viszont akarhat és tud is formálódni, alakulni. Azt, hogy az implicit önértékelésünk nem nagyon változtatható tudatosan, azért érdemes szem előtt tartani, hogy ne legyenek irreális elvárásaink, és ne is bántsuk magunkat amiatt, ha nem lesz belőlünk egy hét alatt sziklaszilárd, betonbiztos önbizalmú ember. Ami nem tud változni, azt hagyjuk békében; ami viszont tud, azon tudunk mi is dolgozni, alakítani - érdemes is, hiszen így is nagyon szép ívű, nagy mértékű változások tudnak létrejönni az önértékelésünket illetően.

Felhasznált irodalom: 

Johnson, M. (2008). Önbecsülés és alkalmazkodás. ELTE Eötvös Kiadó.

Szendi G. (2014). Az önértékelés csapdájában. Budapest: Jaffa Kiadó.