„Inkább vagyok pesszimista, mint optimista, hiszen így vagy igazam lesz, vagy kellemesen csalódok.”

Egy ismerősömtől hallottam egyszer ezt a mondatot, és elgondolkodtatott. Vajon igaza lenne? Tényleg érdemesebb felkészülni a rosszra, hogy ne érjen minket váratlanul – ha pedig mégse következne be, megkönnyebbülten sóhajthassunk fel: „Ez jobban alakult, mint amire számítottam”? Érdemes ezt az életfilozófiát követni? Hiszen optimistának lenni veszélyes! Mi lesz, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan én azt terveztem? Mi lesz, ha rosszul sül el valami? Mi lesz, ha nem teljesül a vágyam pontosan úgy, ahogyan elképzeltem, és csalódnom kell? Mi lesz, ha ez nem úgy történik, és ő nem úgy reagál, és… Mi lesz, ha…?

Végeérhetetlen kérdéssor. Az ember hajlamos elmerülni ebben a negatív spirálban, ami egyre lejjebb sodor, az aggódás és a félelem felé, míg végül arra az álláspontra jut, hogy optimistának és bizakodónak lenni veszélyes, hiszen nagyot zuhanhatunk, és megütjük magunkat, és az fájni fog. Inkább nem remélek, nem bízok. Lehet, hogy így nem érzem magam annyira jól, és nem fogok belevágni olyan terveimbe, álmaimba, amiket pedig szívem mélyén nagyon szeretnék véghez vinni – de legalább nem fog fájni. Legalább nem sérülök.

Pedig az optimizmus nem arról szól, hogy mindent rózsaszínben látunk, és nem veszünk tudomást a negatívumokról. Az optimizmus arról szól, hogy a kellemetlen eshetőségek tudatában is bízunk és hiszünk a sikerben, hogy pozitívan közelítjük meg a történéseket, és a nehézségben is meglátjuk a lehetőséget. Ha optimista attitűddel közelítünk a problémás helyzethez, észrevehetjük, hogy a probléma magában hordozza a lehetőséget a fejlődésre, tanulásra, önmagunk meghaladására. „Minden rosszban van valami jó” – tartja a mondás, és valóban: szinte minden helyzetben tudunk találni olyan tényezőt, ami miatt az adott szituáció hasznos lehet számunkra. A legtöbb helyzetnek egyaránt van negatív és pozitív oldala – kis gyakorlással megtanulhatjuk, hogy a kellemetlen, a rossz mellett meglássuk a jót is. Sokat segít az átkeretezés: egy elsőre akár katasztrofálisnak aposztrofált szituáció más nézőpontba helyezve már egyáltalán nem tűnik olyan borzasztónak. Kirúgtak a munkahelyemről? Első reakciónk ilyesmi lehet: „Hiszen ez szörnyű, nem lesz pénzem, miből fogom eltartani magamat és a családomat…?” De ha egy másik perspektívába helyezkedünk: „Itt egy lehetőség, hogy kipróbáljam magam egy kicsit más területen/ belekezdjek egy álmom megvalósításába/ egy új munkahelyet, és általa új embereket ismerjek meg”. „Megbetegedtem? Nem baj, legalább pihenek egy kicsit/ kiolvasom a könyveket, amik már hónapok óta az éjjeliszekrényemen várakoznak/ többet alszom.” Elsőre talán nehéznek tűnhet meglátni a rosszban a jót, de gyakorlással rátaníthatjuk magunkat erre a mechanizmusra, és egy idő után már könnyedén felismerhetjük, hogy mire jó a nem jó.

Optimistának lenni már csak azért is megéri, mert jobban érezzük magunkat általa. A pozitívumok keresése több jó érzést kelt, mint a negatívumokra való koncentrálás. A magyar asztrofizikust, Teller Edét idézve: „A pesszimista olyan ember, akinek mindig igaza van, de soha sincs öröme benne.”