Ha lenne egy időgépünk, hová utaznánk vele? A múltba? Vagy a jövőbe?

Esetleg – a jelenbe?

Ez persze így elég őrültségnek hangzik. Hiszen már eleve a jelenben vagyunk. Nem kell senkit se odavinni. De biztos, hogy a jelenben tényleg mindig jelen vagyunk?

Az a helyzet, hogy ritkán tartózkodunk igazán az “itt és most”-ban. Gondolataink gyakran vagy a múltra, vagy a jövőre vonatkoznak: vagy azon gondolkozunk, mit kellett volna másként csinálni (a múltban), vagy azon töprengünk, mit hogyan kéne tenni (a jövőben). Ez önmagában még nem baj – rengeteg találmányt, tudományos felfedezést és művészeti alkotást köszönhetünk ennek a képességünknek, és célokat kitűzni, ábrándozni is így tudunk. Az elménk hajlamos a történetszövésre, a gondolatok és a valóság között azonban gyakran nem tud különbséget tenni – így fordulhat elő, hogy amikor valamilyen rossz kimenetelen gondolkodunk, valóban megéljük a negatív érzelmeket (szorongást, stresszt, félelmet), ugyanúgy, mintha mindez éppen a valóságban történne velünk. Ilyenkor általában nem tudatosul bennünk, hogy a gondolataink önmagában csak gondolatok, és nem biztos, hogy egyenlőek a valósággal.

Ritkán állunk meg azért, hogy az itt és mostot érzékeljük: hogy milyen hangokat hallunk magunk körül, milyen színeket, formákat látunk, mit érzünk a bőrünkön. Ehhez ki kell zökkeni a pörgésből, és csak úgy lenni. Létezni, és nem cselekedni – egy-két perc erejéig, amíg nem hatvanöt-felé figyelünk, hanem csak arra, ami éppen van, legyen az hang, látvány, vagy éppen testi érzet.

Ennek a szemléletmódnak ma már neve is van: ez a mindfulness, magyarul tudatos jelenlét. Tudatos, mert a figyelmemet tudatosan irányítom arra, amire szeretném, és jelenlét, mert arra figyelek, ami éppen jelen van.

Mi mindent adhat nekünk ez a szemléletmód?

1.      Élménygazdagságot

Vajon hogyan élvezetesebb enni: TV-zés/telefonnyomkodás/email-olvasás közben, vagy ha csak és kizárólag arra koncentrálunk, amit éppen csinálunk: az evésre? Tudatosan étkezve sokkal intenzívebbek az ízek, sokkal jobban élvezhetőek a finom falatok, és, nem utolsósorban, az emésztésünknek is jót tesz, ha evés közben tényleg csak az evéssel foglalkozunk.

2.      Nyugalmat

Talán nem is gondolnánk, de nagyon megnyugtató tud lenni, ha a nagy sürgés-forgásban megállunk egy percre, és elkezdünk például a légzésünkre figyelni. Vagy ha nagyon zakatol az agyunk, és cikáznak a gondolataink – egy lépéssel hátrébb lépni, és megfigyelni, mint egy vetítővásznon, hogy mi jár most éppen a fejünkben. Szabad folyást engedni a gondolatoknak, hagyni, hadd jöjjenek – és aztán menjenek is tovább.

3.      A testünk jelzéseinek felismerését

Biztos mindenkivel előfordult már, hogy nem tudta, mi a baja – aztán a nap végén rájött, hogy egész eddig sajgott a feje, csak nem vette észre. Vagy, hogy zaklatottnak, idegesnek érezte magát, de csak jóval később tűnt fel, hogy az izmai mennyire görcsösek, merevek és feszültek.

Testünk sokszor küld nekünk apró jelzéseket, ha valami nem oké számára – ezeket azonban a nagy „zajban” hajlamosak vagyunk nem észrevenni. Így aztán a szervezetünk kénytelen nagyobb, „hangosabb” jelzéseket alkalmazni, amikről már nem tudunk nem tudomást venni. Ha tudatosan figyelünk a testünkre, már az apróbb figyelmeztetéseket is észrevehetjük, amelyeknél még sokkal könnyebb és egyszerűbb változtatni valamin, mint ha már kiabál a szervezet.

4.      Koncentráltságot

Bár munkahelyi környezetben egy álom lehet az a dolgozó, aki egyszerre beszél telefonon, olvas emailt, és tölt ki táblázatokat, kérdés, hogy mennyire lesz hatékony e három tevékenység közül bármelyik is. Gondoljunk csak bele: ha a figyelmünk kapacitása 100%, de ezt feldaraboljuk háromfelé – máris csak 33,3% jut mindegyik tevékenységre. Míg ha csak egyvalamit csinálunk, de azt teljes figyelmünkkel, a feladatvégzés hatékonysága is meredeken emelkedik, hiszen oda koncentrálódik a teljes erőforrás.

5.      Elfogadást

Nagyon sokszor küszködünk, harcolunk dolgok ellen: „nem kéne most így éreznem”; „nem szabadna ezt gondolnom”, és így tovább. A rossz érzéseket és gondolatokat próbáljuk lenyomni a mélybe – ez a csatározás azonban rengeteg energiát emészt fel, és általában nem is működik hosszú távon. Ha viszont elfogadjuk, hogy „igen, most ez van”, ez a sok-sok energia felszabadul, és más, hasznosabb tevékenységekre használhatjuk fel.

Fontos itt megemlíteni, hogy az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel. Azzal, hogy elfogadok valamit, csak azt nyugtázom, hogy most ez van – de nem azt, hogy ez is marad, és nem tudok tenni ellene.

Ahhoz, hogy valamin változtatni tudjunk, először el kell fogadnunk azt. Igen, most ez van és így van – de nem kell, hogy így is maradjon.