Csendet!

Csendet!

Reggel van. Felkelek, bekapcsolom a TV-t/rádiót, hogy amíg készülődök, ne legyen csend. Reggelizek, közben TV-t nézek/e-mailt olvasok/Facebookozom. Hogy ne csendben egyek. Munkába menet zenét hallgatok – hogy ne legyen csend. A munkahelyen, szünetben a kollégákkal beszélgetek, vagy a telefont nyomom – hogy ne legyek egyedül és ne legyen csend. Vége a melónak, hazaérek, TV/rádió bekapcsol – hogy ne legyen csend.

 

Nem szeretjük a csendet. Pedig nagyon sok fajtája létezik, és nem mindegyik kellemetlen.

Van az a csend, amikor egy hosszú, zajos esemény vagy munka után csak magunk vagyunk, és az érzékszerveink szinte felsóhajtanak a megkönnyebbüléstől: „Végre, a nagy nyüzsgés és hangzavar után egy kis csend!”

Van az a csend, amiben reggel, ébredés után érezzük, hogy „még nem indult el a nap”, és amiben jólesően még egy pár percig ébredezhetünk.

Van az a csend, ami egy intim és bizalmas kapcsolatban – legyen az akár párkapcsolat, akár barátság – a két fél között már nem zavaró és kínos, hanem mély, meghitt és bizalomteli.

Van az a csend, amiben felpörög az agyunk, és amiben a jó ötleteink születnek.

Van a várakozás csendje, az a pár perc, ami közvetlenül megelőzi valami nagyon várt dolognak a beteljesülését.

 

Sokszor félünk a csendtől. Könnyen azonosítjuk a magánnyal, az egyedülléttel, az elhagyatottsággal. Csendben lenni nem jó, mert akkor csak magammal vagyok. Akkor eszembe jut mindenféle gondolat és emlék, jók is, rosszak is. Akkor elkezdek agyalni. Akkor rosszkedvű leszek.

 

Nem törvényszerű azonban, hogy a csend megélése mindig e szerint a forgatókönyv szerint zajlódjon. Amikor csendben vagy, megengeded magadnak, hogy saját magaddal legyél. Ilyenkor tényleg előjönnek mindenféle gondolatok – de ez nem baj. A gondolatok az agy működésének „termékei”; általában nem 100%-ban a valóságot tükrözik. Sok-sok gondolati torzítás van a fejünkben, amelyekben felnagyítunk, lekicsinyítünk, másoknak tulajdonítunk dolgokat. És ezzel semmi baj nincs. Ahelyett, hogy belemerülnénk, és hagynánk, hogy magukkal rántsanak, szerencsésebb, ha egész egyszerűen csak elfogadjuk őket. Igen, vannak mindenféle gondolataim; van, amitől jól érzem magam, és van, amitől rosszul. De akkor is csak gondolatok, és nem a valóság.

 

Ha tudsz csendben lenni, és ezáltal saját magaddal együtt lenni, sok olyan gondolat is felmerülhet benned, amelyeket a nagy zajban talán meg sem hallanál. Továbbra is fenntartom, hogy a gondolataink nem feltétlenül a teljes, objektív valóságot tükrözik – mégis érdekes lehet ránézni ezekre a halk, a zsivajban meg nem hallható (vagy éppen meghallani nem akart) gondolatokra. Nem elmerülni bennük, csupán érdeklődéssel figyelni őket. Akár meglepőek is lehetnek, hiszen eddig még nem engedtünk nekik teret, nem bukkantak felszínre.

 

Ha csendben vagy, sokkal jobban tudsz figyelni magadra, arra, hogy mire is lenne szükséged, mire vágysz. Persze, ez nem csak pozitív, jó érzést keltő, de negatív, rosszul eső gondolatok megjelenésével is jár – de ha nem engeded, hogy magukkal húzzanak, ha nem adod át nekik az irányítást, hanem egyszerűen csak tudomásul veszed őket, sok építő tapasztalattal gazdagodhatsz.

 

Ha csendben vagy, önmagaddal vagy. Te vajon tudsz-e magaddal együtt lenni?

Kommentek betöltése