Az elég jó nem elég?

Az elég jó nem elég?

Van egy autóm. Kicsit öregecske már, kicsit kopottas, de működik rendesen. Általában csak a városon belül közlekedem vele. Igazából nincs vele semmi problémám. A szomszédom tegnap vett egy új autót. Vadiúj és gyönyörű. Csillog-villog. x másodperc alatt gyorsul 100-ra. Elgondolkodtam. Lehet, hogy nekem is le kéne cserélnem a sajátomat? Hiszen olyan kis kopottas már… Nem csillog-villog. Nem is gyorsul x másodperc alatt 100-ra. Azt hiszem, holnap körülnézek az autóhirdetések között…

 

Mi történt itt az először még elégedettnek tűnő autótulajdonossal? Néhány mondattal korábban még elég volt neki a kis autója, most meg már új autó vásárlásán gondolkodik. A jelenség mögött egyrészt a „szomszéd fűje mindig zöldebb”-effektus rejlik („hát, van egy kis autóm, rendben is van – na de a szomszédé…! Új és gyors és gyönyörű! Én is akarok!”), másrészt egyfajta maximalista, tökéletességet hajszoló, „az elég jó nem elég”-hozzáállás.

 

Sokan beleesünk a tökéletesség hajszolásának csapdájába. Folyamatosan kapjuk az ingereket, hogy létezik jobb, szebb, újabb, mint ami nekünk van; „ne elégedj meg a középszerűvel, neked ennél jobb jár!” Mindenből keressük a tökéletest: a tökéletes lakás, a tökéletes munka, a tökéletes társ. Mi magunk is szeretnénk tökéletesek lenni, kívül-belül.

 

A tökéletesség hajszolása fárasztó. Szinte soha nem lehetünk elégedettek valamivel, mert hamar felüti fejét a kétség: de hátha van még ennél is jobb… Sok esetben van is, vagy ha még nincs, hát majd lesz. Könnyen bele lehet kerülni így az ördögi körbe, amiben mindig a jobbra ácsingózunk, és nem tudjuk átélni az elégedettség érzését.

 

Talán még nehezebb, amikor magunkkal vagy más emberi lénnyel szemben várjuk el a tökéletességet. Az emberi lénység velejárója a hibázás. Mindenki hibázik, mindenkinek vannak kisebb-nagyobb tökéletlenségei. Borzasztó frusztráló, ha valakitől a tökéletest várjuk, és ha nem azt nyújtja, „csak” az elég jót, elégedetlenül csóváljuk a fejünket. Ugyanígy magunkkal szemben is roppant kimerítő, ha csak a tökéletest fogadjuk el. Így sose lehet örülni a sikernek, mert még ez-az-amaz nem tökéletes, még javítani kell rajta.

 

Semmi baj nincs azzal, ha törekszünk a jobbra. Ez a törekvés a mozgatórugója egy sor cselekedetünknek. A baj inkább azzal van, hogy a tökéletest egyfajta végcélnak tekintjük. Úgy gondoljuk, hogy majd ha odaértünk, akkor nyugodtan hátradőlhetünk, most már minden oké, megvan a tökéletes, nem kell tovább törnöm magam. Szerintem azonban a tökéletesség sokkal inkább egy irány, egy útjelző, hogy merre szeretnénk haladni. Ad egyfajta útmutatást, de nem az utam végcélját jelző tábla. Bíztat az újításra, a fejlődésre. Ha akarom, követem, ha nem akarom, nem követem. Motivál, de nem kötelez; lehetőség, de nem elvárás. Vektor, és nem végpont.

Kommentek betöltése